hírlevél | 2016. 12. 16.




Eredményes évet zár a CeMBeton

Elérkezett a 2016-os esztendő vége, érdemes számba venni az elmúlt év sikereit, ezzel könnyedén megalapozható a hasonlóan eredményes jövő.


 

 

2016-ban másodszorra került megrendezésre a Beton Fesztivál, valamint került kiírásra a „Minden építés alapja” elnevezésű betonpályázat, amelyből a CeMBeton is bőven kivette a részét. Idén gondoltunk a hallgatókra is, ezért egy külön pályázat keretében az ő betonmegoldásaikra is kíváncsiak voltunk. Véleményünk szerint a cementtel és betonnal kapcsolatos elméleti anyagok mellett fontos a gyakorlati tudás is, ennek visszaigazolásaként oktatási tevékenységünket díjazták is 2016-ban. Többek között ezen is felbuzdulva a Budapesti Műszaki Egyetem, a Miskolci Egyetem és a Pannon Egyetem után idén együttműködést kötöttünk a Pécsi Tudományegyetemmel is, bővítve ezáltal a szakképzett hallgatók számát. 

A tájékoztatás és ismeretterjesztés fontos azok részére is, akik nem ebben a szakmában találták meg hivatásukat, mégis érdeklődnek a beton iránt. Nekik nyújt remek alapot a „Hatékony energiagazdálkodás” című kiadvány, amely szintén ez év szüleménye. Bízunk abban, hogy munkánkkal egyre több emberrel ismertethetjük meg a betonban rejlő lehetőségeket, lelkesedésünk 2017-ben is folytatódik! Ha Ön is követné tevékenységeinket, azt ide kattintva megteheti! 

  Vissza a hírekhez!

Budapest, 2016. december 16.
Amennyiben kollégái és ismerősei szeretnének feliratkozni hírlevelünkre a www.cembeton.hu/hirlevel honlapon keresztül tehetik ezt meg! | Leiratkozás a hírlevélről

©2021 Minden jog fenntartva - CeMBeton