hírlevél | 2024. 03. 19.




Rekord részvétellel zárult a Holcim Közösségi Érték Program őszi pályázati ciklusa

A Holcim Közösségi Érték Program (röviden: KÉP) pályázatának célja a helyi közösségek fejlesztése és támogatása. A program 2018-as indulása óta 15 településen, közel 40 millió Forint értékben, mintegy 130 közösségépítő, közösségfejlesztő program valósulhatott már meg.


  • A Holcim Közösségi Érték Program (röviden: KÉP) kiírására minden eddiginél több, magas színvonalú pályázat érkezett.
  • A Társadalmi Tanács 11 projektet részesített több, mint 5 millió forint értékű támogatásban.
  • Az elbírálás során fontos szempont volt a projektek hosszú távú hatása és fenntarthatósága, valamint, hogy minél szélesebb közönség bevonásával valósulhassanak meg.
  • A nyertes pályázati projektek 8 településen valósulhatnak meg, az év első félévében.

2023 őszén a Holcim Magyarország Kft. immár 11. alkalommal hirdette meg Közösségi Érték Program pályázatát, amelyre minden eddiginél nagyobb számú, társadalmilag hasznos és magas színvonalú pályamunka érkezett. Annak érdekében, hogy ezek a közösségépítő projektek megvalósulhassanak, a pályaművek elbírálásáért felelős Társadalmi Tanács rendhagyó módon megemelte az erre a célra eredetileg kijelölt támogatási keretösszeget és 5 millió Forint felett ítélt oda támogatást.

Elköteleződés a helyi közösségek fejlesztése iránt

A Holcim Magyarország Kft. kiemelten fontosnak tartja és elkötelezetten támogatja a helyi közösségek fejlődését és a fenntarthatósági szempontok érvényesülését. Közösségi Érték Programján belül a fenntartható, fejlesztő célú és a helyi közösségek összetartozását, együttműködését erősítő programokat támogatja az alábbi területeken:

• oktatás, képességfejlesztés,
• egészségmegőrzés,
• környezetvédelem, klímavédelem,
• helyi közösségeket támogató infrastruktúra fejlesztése
• egyéb, a helyi közösségi élet előmozdítására, fejlesztésére irányuló kezdeményezések.

A benyújtott pályázatok közül – összhangban a Holcim Magyarország Kft. fenntarthatósági célkitűzéseivel – kiemelt figyelmet kapnak azok a pályaművek, amelyek a környezetvédelem és a fenntarthatóság jegyében valósulnak meg és hosszú távon érezhető a társadalmi hasznosulásuk.

A mostani ciklusban támogatásban részesített pályázatok között szerepeltek infrastruktúra fejlesztések, közösségi terek fejlesztésére irányuló projektek és az oktatáshoz, közösségi életfejlesztéséhez kapcsolódó pályaművek egyaránt. A pályázóknak a támogatott projekteket 2024. július 31-ig kell megvalósítaniuk.

A Holcim Közösségi Érték Programjának sikerét bizonyítják mind az eddig megvalósított fejlesztések, mind pedig a tavaly elnyert „Effekt 2030 – Az ESG megoldások” díj, amellyel a szakmai zsűri a „Mindenki társadalma” kategória II. helyezését ítélte oda, elismerve ezzel a program társadalmi hatásának jelentőségét.

„Örömmel látjuk, hogy a Közösségi Érték Programunk fennállása óta évről-évre egyre többen érdeklődnek a pályázatunk iránt, ami nemcsak a pályázatok számának növekedésében, de a pályamunkák kidolgozottságában, tartalmában is mérhető. Tekintettel a beérkezett pályaművek igen magas számára és a támogatott projektek társadalmi hasznosságára, a Társadalmi Tanács javaslatára a Holcim, ezúttal, rendhagyó módon az eredeti keretösszegen felül támogatta a nyertes pályázatokat. Külön öröm számunkra, hogy egyre többen pályáznak a helyi közösségek oktatási intézményei közül is, mivel a Holcim Magyarország Kft. kiemelt figyelmet fordít a fiatal generáció képzésére, az oktatás minőségének emelésére és a környezettudatos szemléletformálásra.” - nyilatkozta Turbéki Judit, a Holcim Magyarország Kft. Kommunikációs vezetője.

A Holcim Magyarország Kft. a Közösségi Érték Program új pályázati időszakát 2024. tavaszán hirdeti meg, amelyről friss információk a www.holcim.hu weboldalon lesznek elérhetők.

Forrás: Holcim Magyarország Kft.

  Vissza a hírekhez!

Budapest, 2024. március 19.
Amennyiben kollégái és ismerősei szeretnének feliratkozni hírlevelünkre a www.cembeton.hu/hirlevel honlapon keresztül tehetik ezt meg! | Leiratkozás a hírlevélről

©2024 Minden jog fenntartva - CeMBeton