hírlevél | 2023. 11. 20.




December 16. - A Magyar Építészet Napja

Lázár János építési és közlekedési miniszter egyéni kezdeményezésére az Országgyűlés december 16-át - Kós Károly születésének napját - a Magyar Építészet Napjává nyilvánította.


Az Országgyűlés, – manapság rendhagyó – egyhangú döntésével egyetértett Lázár János javaslatával, amely szerint Kós Károly, aki egyaránt tevékenykedett íróként, képzőművészként és politikusként, teljes életpályáját hitelesen formálta meg. Amit az erdélyi polihisztor a magyar- ügyről, a nemzeti-ügyről, a közügyről és az építészetnek vagy a művészetnek ebben való szerepéről vallott az pártállástól függetlenül mindenki számára követendő. Kós Károly művészete nemcsak lépést tartott a korabeli trendekkel, hanem egyben korszerűvé tette azokat, miközben hűen és értékesen bemutatta építészeti hagyományainkat, így azokat meg is őrizte.

A Magyar Építészet Napja nem pusztán egy emléknap. Nem csupán Kós Károly szellemi örökségét idézzük fel, hanem egyben egy olyan szakmai ünnepnapot ünneplünk, amely a nemzet- és országépítő akaratot, a teremtő alázatot és a közösségépítő lelkületet testesíti meg. Az idei évtől, december 16-án kerülnek majd átadásra az állami építészeti díjak és új elismerésként a Kós Károly-díj is, mint az építész szakma legnagyobb elismerése.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium 2022-es megalakulásával újra tárcát kapott az építés ügye. Az ÉKM feladatának tekinti, hogy Lechner Ödön, Kós Károly és Makovecz Imre szellemiségének nyomán megteremtse az önazonos, de a korszellemre és a nemzetközi trendekre válaszoló minőségi magyar építészet feltételeit, amelynek törvényi keretrendszerét az új, „A magyar építészetről szóló törvény” biztosítja majd.

Forrás:  Építési- és Közlekedési Minisztérium

Fotó:  Erdély TV 

  Vissza a hírekhez!

Budapest, 2023. november 20.
Amennyiben kollégái és ismerősei szeretnének feliratkozni hírlevelünkre a www.cembeton.hu/hirlevel honlapon keresztül tehetik ezt meg! | Leiratkozás a hírlevélről

©2024 Minden jog fenntartva - CeMBeton