Évről évre csökken az építőipari szakmát választó fiatalok száma. A beiskolázott szakmaszerkezet nem fedi le a valós piaci igényeket, a szakember-szükségletet. Gyenge tanulók mennek az építőipari szakképzésbe, akiknél gyakran az alapkompetenciák is hiányoznak. Nagyon kevesen kerülnek a termelésbe: nagy az iskolai lemorzsolódás, ráadásul 10 végzősből kb. 2 marad a szakmában.
A végzősök gyakran nem piacképesek, nem alkalmasak önálló munkavégzésre.
A pályakezdők nem tudják pótolni a nyugdíjba menőket és a külföldön dolgozókat.
Egy szakma akkor vonzó a fiatalok számára, ha a szakembereit elismerik, megfizetik, látszik az előrelépés lehetősége. Az építőipar ma nem ilyen Magyarországon.
Az ÉVOSZ felmérése szerint az építőipari kivitelező vállalkozások képzésben való részvétele rendkívül alacsony: csak 1,16 százalékuk fogad tanulókat. A képzőhelyet jelentős hányadát fő tevékenységű oktatócégek adják. A tanulóknak mindössze 44%-át oktatja olyan vállalkozás, amelynek főtevékenysége a kivitelezés.
A kivitelezők 95,68 százaléka mikro- és kisvállalkozás, melyek nehezen elkötelezik el magukat tanulói szerződések megkötéséhez, a munkaerő folyamatos foglalkoztatásához, mivel nem látják előre a munkaellátottságukat az építőipari kereslet hullámzása miatt.
A szakképzési rendszer hazai átalakításához a németországi modellt venné példaként a szakma.
A németországi duális szakképzésben az a meghatározó, hogy első helyen – saját gazdasági érdekeiket felismerve és érvényesítve – a cégek a felelősek a tanuló szakképzésének sikeréért, a minél magasabb szintű szaktudás megszerzéséért. A német rendszerről elmondható, hogy leginkább megvalósítja a keresletvezérelt szakképzés fogalmát. A gazdaság és a szakképzés szorosabb kapcsolatban van, a tanmenet kialakításában és a tananyag meghatározásában a cégek aktívan részt vesznek – olvasható Gál Zsuzsanna, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara oktatási igazgatójának egy korábbi (2008.) beszámolójában.
A témáról bővebben itt olvashat!
