A fenntarthatóság, a társadalmi felelősségvállalás és a környezetvédelem egy közös ügy, közös felelősség – vallja hazánk egyik meghatározó építőanyag-gyártója, a Duna-Dráva Cement Kft.
A vállalat ismét újabb lépést tett ezen a téren a baranyai régióban: hétfőn ugyanis a DDC munkatársai a Beremendi Napsugár Óvodába látogattak el. Az önkéntes kollégák az óvoda madárbarát tanösvényét újították fel, új színeket csempészve a közösség mindennapjaiba, nagy örömet okozva ezzel a gyermekeknek és az ott dolgozóknak egyaránt. A beremendi madárbarát tanösvény a ’Zöld Megoldás’ pályázat keretében jött létre 2016-ban, abból a célból, hogy segítse a gyermekeket a madarak és fűszernövények megismerésében és a zöld szemléletmód elsajátításában.
Magyarország meghatározó cementipari társasága különös figyelemmel kíséri a helyi közösségek életét, ahol tevékenykedik. Beremend, Baranya déli kapuja, kiemelt fontossággal bír a DDC számára, hiszen itt található a vállalat egyik hazai cementgyára. A DDC dolgozóinak számos gyermeke jár a beremendi óvodába, így külön öröm volt számukra, hogy aktívan hozzájárulhattak az óvoda fejlesztéséhez.
A jótékonysági akció során 9 lelkes kolléga közreműködésével újult meg az óvoda tanösvénye és a kaptak új külsőt a kerti játékok. A közösségi szellemnek és a fenntarthatóság iránti elkötelezettségnek köszönhetően gyorsan telt a „munka”, az önkénteseknek fél nap alatt sikerült szebbé varázsolni a gyermekek környezetét.
A vállalati kultúrához híven a DDC példamutató szerepet kíván betölteni a társadalmi felelősségvállalás terén. Ezt szolgálják önkéntességi akciói, jótékonysági kezdeményezései és adományozási programjai. „A közös önkéntességi program kiváló lehetőséget nyújtott a közösségépítésre, a munkáltatói márkaépítésre és a csapatépítésre egyaránt, miközben az óvoda is szépülhetett” – nyilatkozta Molnár Ivett, a DDC HR igazgatója
A Duna-Dráva Cement Kft. elkötelezett amellett, hogy tevékenysége révén pozitív hatást gyakoroljon a helyi közösségekre, továbbra is kiemelt figyelmet fordítva a fenntarthatóság és a társadalmi felelősségvállalás témakörére.