A lakosság kivár, az exportra dolgozó cégeknek azonban bőven van megrendelésük. A bérek infláció alatt vannak, átlagosan tizenegy százalékkal emelkednek a szektorban.
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) friss felmérésében összefoglalta a jelenleg leginkább figyelt részpiaci helyzetet az épületépítés területén. A kutatás alapján a lakosság kivár, mivel megtakarításai nem elegendők sem új építkezésekre, sem a felújításokra. A magas kamatlábak miatt a hitelfelvétel sem jellemző a piacon.
A felmérés szerint az épületépítéssel foglalkozó vállalkozások jelentős része a rendelések további csökkenésével számol mind a közbeszerzési, mind a magánmegrendelői piacon. A szűkülés a válaszadók több mint kétharmadát olyan intézkedések megtételére sarkallja, amelyek a versenyképességüket javítják.
Túlnyomórészt nagyobb létszámot foglalkoztató cégek vettek részt az ÉVOSZ felmérésében, ezúttal az épületépítéssel, magasépítéssel foglalkozó vállalkozások köréből.
A nettó árbevételek alakulásával kapcsolatban tavaly még a válaszadók kétharmada, idén már csak a fele számolt be növekedésről.
A csökkenő tendenciát az inflációs környezet negatív hatásai összességében tovább rontják. Növekedést 2023-ra vonatkozóan elsősorban a magánmegrendelésben megvalósuló ipari épületek és raktárak, valamint komplex ipari létesítményeket kivitelező cégek prognosztizáltak.
Az árbevétel-arányos jövedelmezőség az ebben érdekelt cégeknél a legmagasabb, 10 százalék feletti, a zömében lakóépületek kivitelezésével foglalkozó vállalkozásoknál viszont 0–3 százalék között mozog.
Visszaesett a korábbi felmérésekben jelzett magas kapacitáskihasználtság, kivéve azokat a vállalkozásokat, amelyek exporttevékenységet is folytatnak.
Az alacsony kihasználtsággal működő vállalatok valószínűleg leépítésekre kényszerülnek, míg az exportmegrendelésekkel rendelkező, főként Nyugat-Magyarországon működő vállalkozások tervezik munkaerőállományuk bővítését. A nyugati régióban egyre nehezebb olyan szakképzett és tapasztalt munkavállalókat találni, akik megfelelnének az elvárásoknak a munkaerőpiacon. Ugyanakkor az ország középső régiójában a helyzet javulást mutat ezen a területen a korábbi időszakhoz képest.
Nagy Márton: kulcsterületként tekint a kormány az építőiparra! A Gazdaságfejlesztési Minisztérium szerint az idei harmadik negyedévben érkezik a pozitív fordulat a szektorban. Az otthonfelújítási program keretében célzott intézkedések bevezetését tervezik, amelyek az itthoni ipart és beszállítókat előnyökhöz juttatják.
A gazdasági szabályozás kiszámíthatatlansága, a szűkülő piacon felerősödött verseny ugyanúgy akadályozza a vállalkozások mindennapjait, mint a magas adminisztrációs terhek. Az utóbbi a cégek szerint az elmúlt időszakban nemigen csökkent.
Építőanyag-hiány már nincs, sőt, egyes építőanyagok árának emelkedése mérséklődhet, vagy legalábbis infláció alatti mértékben növekedhet. Ez a megrendelői oldalt is kivárásra késztetheti, ami a megrendelések további elodázását hozhatja – figyelmeztet az ÉVOSZ. A magasépítés színvonalának szinten tartásához elengedhetetlen a szakosodott munkaerő megtartása, aminek legfontosabb eszköze a bérek emelése. Az emelést azonban nem tudják inflációkövető módon megvalósítani, így idén átlagosan 11 százalékkal növekednek a bérek a válaszadók körében.
Legnagyobb mértékben a termelésirányítók és műszaki vezetők bérét emelik a munkaadók, mert rájuk nagyobb terhet ró a szakmunkásoknak betanított munkásokkal történő pótlása.
A magasépítési kivitelezési költségek emelkedését nemcsak a munkabérek növekedése hajtja, hanem várhatóan az energiaárak ingadozása és az építési hulladék kezelése is befolyásolja. Sajnos a kivitelezők nem, vagy csak korlátozott mértékben képesek az árváltozásokat a megrendelőik felé továbbhárítani, ami jelentősen csökkenti a jövedelmezőséget.
A megrendelők és a kivitelezők közötti elszámolások, valamint az áremelkedésekkel kapcsolatos egyeztetés folyamata komoly feszültségeket okoz a piacon – derül ki a felmérésből.
Forrás: Világgazdaság
Fotó: ÉVOSZ