hírlevél | 2021. 01. 20.




Négyszer több építőipari cégbejegyzés, mint cégtörlés októberben

A 2020 októberében az újonnan induló építőipari cégek száma nemcsak, hogy évtizedes rekordot döntött, de a cégtörlések számához képesti különbség is soha nem látott magasságokba került!


Októberben rekordszámú, 648 építőipari cég került bejegyzésre, mindezt úgy, hogy csupán 172 ágazati vállalkozás került törlésre a hónapban. „Az elmúlt években már általánosságban az is meglepetésnek számított, ha egy ágazatban több cég indult, mint amennyi megszűnt, az pedig, hogy négyszer annyi vállalkozás induljon, mint a törölt cégek száma, még az építőiparban is elképzelhetetlennek tűnt.” – mondta Pertics Richárd, az Opten céginformációs szolgáltató elemzője.

Az építőipar jellemzően rendhagyóan viselkedik a többi ágazathoz képest, és ez egyértelműen meglátszott eddig is a céginformációs mutatókban, de úgy tűnik, 2020 végén az ágazat a szokásosnál is távolabbi pályára került a többi a szektortól. A KSH adatai szerint az építőipari termelés szeptemberben csak 14,7 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakától, aminek az ágazatok jelentős része örülne. Ráadásul az éven belüli termelési volumen bizakodásra is ad okot, az elmúlt 3 hónapban lassan, de növekedett. Az MNB jelentése szerint pedig a folyósított lakáscélú hitelszerződések volumene 15 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakának értékét, ami szintén fontos mutató lehet az ágazati beruházásokra nézve.

A folyósított lakáshitelállomány növekedése, a termelés éven belüli növekedése és a rekordszámú cégalapítás együtt rendkívül érdekes helyzetet vetít előre az építőiparban. Az ágazatot azonban nem lehet homogén egységként tekinteni, a koronavírus okozta gazdasági válság összességében a megrendelések visszaesését okozza. Ráadásul már középtávon sem túl biztató az ágazat helyzete.

Az Építőipari Vállalkozók Országos Szövetségének jelentése szerint, a gazdasági válság hatásai mellett az Európai Unió 2020-ig tartó költségvetési ciklusában finanszírozott beruházások kifutnak, és a 2021-től induló ciklus költségvetési hatására még várni kell. Jelenleg nincs elég műszaki előkészítési projekt az állami és önkormányzati finanszírozású beruházások esetében, hogy a kapacitások 2021-től is ki legyenek használva.

A rekordszámú és rekordarányú cégbejegyzés ebben a gazdasági környezetben tehát igen különösnek számít. A cégalapítások jelentős része vélhetően kényszerből fakad, illetve a nyár elejéről elhalasztott cégalapítások is megjelennek az adatok között, azonban az új vállalkozások száma még ezek figyelembevételével is igen magasnak számít.

Vannak nyugtalanító jelek már a céginformációs mutatók között, 2020. októberére vonatkoztatva is. A hónapban 954 építőipari vállalkozás került végrehajtás alá, ami a koronavírus első hulláma óta tapasztalt legmagasabb érték. Október során 71 felszámolási eljárás, illetve 66 végelszámolási eljárás került közzétételre az ágazatban, a felszámolások száma tehát hosszú idő után újra meghaladta a végelszámolások számát. „A magas és növekvő felszámolási arány az ágazat likviditási gondjaira és fertőződöttségére utal, valamint a lánctartozások kialakulásának veszélyét jelzi. Ez különösen problémás jelenség egy olyan környezetben, ahol a középtávú gazdasági kilátások sem túl rózsásak és az új gazdasági szereplők száma is rekordmagas.” – mondta az Opten elemzője. A magas cégalapítási arány tartóssága azonban még kérdéses, illetve a felszámolási arány növekedése is lehet ideiglenes. Mind a gazdasági válság lefutása, mind a kormányzati élénkítő intézkedések, mind az EU-s költségvetés élesen tudják rángatni az építőipart, így ezek hatásait érdemes lesz az követni az elkövetkező hónapokban is.

Forrás: Opten

Kép forrás: Pixabay

 

 

  Vissza a hírekhez!

Budapest, 2021. január 20.
Amennyiben kollégái és ismerősei szeretnének feliratkozni hírlevelünkre a www.cembeton.hu/hirlevel honlapon keresztül tehetik ezt meg! | Leiratkozás a hírlevélről

©2021 Minden jog fenntartva - CeMBeton