hírlevél | 2020. 06. 17.




Gazdaságélénkítő pályázatokat javasol a mérnöki kamara

A Magyar Mérnöki Kamara (MMK) több javaslatot készített a kormányzatnak, kezdeményezve, hogy újabb pályázatokkal támogassák a hazai gazdaság húzóágazatát, az építésgazdaságot. Az MMK javaslata szerint a támogatások egyik részére az innovatív tervezési technológiák használatának elterjesztése érdekében mikrovállalkozó mérnökök is pályázhatnának. A pályázati támogatások másik részét – részben közvetlenül a lakosságnak szóló pályázatokon keresztül – családi házak, kisebb társasházak, iskolák, valamint egészségügyi intézmények energetikai korszerűsítéséhez lehetne igénybe venni.


A kormányzatnak küldött javaslat indoklásában Nagy Gyula, az MKK elnöke kifejtette: a következő évtizedekben használt építmények minősége, élhetősége, energiahatékony üzemeltetése és hosszútávú fenntarthatósága alapvetően a tervezők munkáján múlik. Ha azt szeretnénk, hogy az építőiparban minőségi szintet lépjünk, a folyamatban meghatározó szerepet játszó tervezők tudásának és eszközeinek fejlesztését támogatni kell. A jól képzett, nagyrészt mikrovállalkozásban dolgozó mérnökök tudásukat akkor tudják hatékonyan kamatoztatni, ha ugyanolyan korszerű eszközökkel rendelkezhetnek, mint a nagyobb tervezőirodánál dolgozó kollégáik. E cél eléréséhez javasolja az MMK, hogy a tervezőcégek többségét alkotó 1-4 fős mikrovállalkozások is pályázhassanak a technológiai, informatikai hátterük megújítását segítő forrásokra. Az építőipar támogatására nemrég kiírt pályázatok nagyon fontosak, de ezeken a tervező mikrovállalkozások sajnos nem indulhatnak, mert a legújabb GINOP és VEKOP pályázatok is magasabb, 5 fős létszámküszöböt írnak elő.

A járvány építőiparra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése érdekében a mérnöki kamara az intézményi felújítások ösztönző támogatását és a lakossági felújítások támogatását is javasolja. A járvány miatti veszélyhelyzetben bezártak az oktatási, kulturális, hitéleti, sport és egyéb intézmények, valamint szünetelnek az állami, önkormányzati, egyházi és magánszektorban a kapcsolódó szolgáltatások. Az MMK javaslata szerint az intézmények újraindítása előtt – és a még hosszabb ideig tartó egészségügyi védekezéshez kapcsolódó szünetelés idején – célszerű lenne koncentrált támogatással segíteni ezen intézmények felújításának tervezését és kivitelezését.

A járvány hatásaként csökkenni látszik az új lakások építése és vásárlása iránti igény. Ez a felújítások, bővítések felé tereli a lakossági igényeket, amelyek gyakran összekapcsolódnak energetikai megtakarítási szándékokkal, belső épületgépészeti és elektrotechnikai felújításokkal. A Magyar Mérnöki Kamara álláspontja szerint mindenképpen célszerű mielőbb újraindítani és megerősíteni azokat az állami programokat, amelyek a lakosság energiamegtakarítási célú lakás- és épületfelújításait támogatják. A pályázatok egyszerre több fontos célt szolgálnának: segítenék a hosszútávú, környezetvédelmi szempontból is fontos energiamegtakarítási célok érvényesülését a családi házak körében, egyúttal munkát biztosítanának a helyi, tervező és építő kis-és középvállalkozásoknak.

– A gazdaság helyreállításában fontos szerepet játszhat, ha az építőipar a járvány után szinte azonnal teljes kapacitással működik tovább, ehhez viszont az kell, hogy a mérnök irodák időben elő tudják készíteni az állami, önkormányzati és magánberuházások terveit. Ezt kell segítenie a pályázati rendszereknek – tette hozzá a Magyar Mérnöki Kamara elnöke.

Forrás: Magyar Mérnöki Kamara

  Vissza a hírekhez!

Budapest, 2020. június 17.
Amennyiben kollégái és ismerősei szeretnének feliratkozni hírlevelünkre a www.cembeton.hu/hirlevel honlapon keresztül tehetik ezt meg! | Leiratkozás a hírlevélről

©2020 Minden jog fenntartva - CeMBeton