hírlevél | 2023. 03. 20.




Társadalmi egyeztetés indult a magyar építészeti törvényről

A kormány az építésügyet, a településkép-védelmet és a műemlékvédelmet szabályozó összes törvényt felülvizsgálta, és ezeket a magyar építészetről szóló törvényben fogják újrarendszerezni – közölte az építési és közlekedési miniszter hivatalos közösségi oldalán.


Lázár János szerint talán meglepő, hogy a törvénytervezet koncepcióját is társadalmi egyeztetésre bocsátják, de miután a szakma véleményét a témában már kikérték, azt szeretnék, ha „minél nagyobb társadalmi egyetértés támogatná az új szabályrendszert”.

A miniszter úgy fogalmazott, a kormány célja, hogy „a minőségi építészetet” ösztönözze „a bürokratikus építésügy” helyett.

„Ugyanakkor szigorítjuk a szabályokat is, hogy ne épülhessen olyan épület, amely léptékében, stílusában nem illeszkedik a településképbe” – írta Facebook-oldalán Lázár János.

A tárcavezető bejegyzéséhez mellékelte a magyar építészetről szóló törvény részletes koncepcióját, amely a kormányzat hivatalos oldalán elérhető. Az észrevételekre március 9-ig volt lehetőség. 

https://kormany.hu/dokumentumtar/a-magyar-epiteszetrol-szolo-torveny-koncepcioja?fbclid=IwAR2t8CrITDtivBlBn_1KLb10hzqO8fC-0MfZhfqbHH0X_FCikM-Addp5OWI

Fotó: MH

Forrás: Magyar Hírlap

  Vissza a hírekhez!

Budapest, 2023. március 20.
Amennyiben kollégái és ismerősei szeretnének feliratkozni hírlevelünkre a www.cembeton.hu/hirlevel honlapon keresztül tehetik ezt meg! | Leiratkozás a hírlevélről

©2024 Minden jog fenntartva - CeMBeton