A kapcsolók láttán kivétel nélkül minden kontinensen felcsillantak a designra érzékeny szemek, de ahhoz, hogy a történetből tényleg világsiker legyen, még kell egy kis kezdő lökés. Betonból kiönteni valamit első látásra nem tűnik túl bonyolult feladatnak: egy tenyérnyi tárgy nem okozhat nagy gondot egy házi betonöntésben jártas, barkácsoló hajlamokkal megáldott próbálkozónak. De csak első látásra. Mert ahhoz, hogy a felület a legszebb arcát mutassa, az anyag tartós maradjon, valamint az élek is szépek legyenek, egy kicsit több kísérletezés szükséges.

Bár a beton nagyon szépen mutat a falfelületeken, a nagy kapcsológyártók mégsem kapcsoltak, az üzemekben évtizedek óta az olcsóbb, de látványra sokkal igénytelenebb műanyag az egyeduralkodó. Az új magyar márka nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy új anyagot vessen be a prémium termékek piacára. Sőt: megteremtse a prémium piacot!

Miért éppen betonkapcsolók?

Miért? Mi lenne? Fapuma? Valami hasonló párbeszéd hangzik el az Üvegtigris című magyar klasszikus első perceiben. A filmben csak egy névről, itt egy új anyagról, sőt, egy új termékről van szó. Na, de tényleg, mi vesz rá valakit arra, hogy éppen betonból kezdjen el villanykapcsolókat gyártani?

Kasza Gábor sikeres fotós karriert tudhat maga mögött, a művészi és az alkalmazott fotózás terén is, mégis, negyvenes évei elején úgy döntött, hogy pályájának ezt a szakaszát lezárja. Neves magazinoknak készített portrékat, reklám- és divatfotókat, volt kiállítása például a Mai Manó Házban, a párizsi Kogan Gallery-ben és az Espace Frans Krajcberg Centre d’Art Contemporain-ben is, kezdett befutni, mégis úgy érezte, hogy az áttörésre talán hiába várna. Szerinte erre volt úgy egy százalék esélye, de ha mégsem fut be, akkor ő is egy lesz az elszegényedő művészek közül. Nem akart erre az útra lépni, ezért négy-öt éve úgy döntött, hogy a hétköznapokban teljesen mást fog csinálni…

A cikket itt olvashatja tovább.
Fotó: Kasza Gábor / Sekhina