Hosszú évek kísérletezése és a vegyes technika tanulmányozása közben megismerte azt az anyagot, amely a leginkább inspirálja: a betont. Témáit olyan festett és mintázott formában szereti feldolgozni, amelyeknél látható és érzékelhető az ellentétek szimbiózisa. Anyagát tekintve a megformált, rideg betonfelületek, illetve a nőiesen légies festékek pigmentjének könnyed „megfolyása” együtt kerek egészet alkotnak. E két anyag összeolvadásával keletkezhet egy új, általa megelevenített világ, a „betongráfia”. Göncz Dalma célja a beton művészibb oldalról való megismertetése és az ember alkotta mesterséges „kővilág”, valamint az érintetlen természet közti szakadék összekötése. A művésszel Kiss Tünde beszélgetett:

Miért került a látókörébe a beton, mi ragadta meg ebben az anyagban?
– Gyermekkorom óta a képzőművészettel, azon belül is a festészettel foglalkozom, és mindig tudtam, hogy valami egyedit, valami maradandót szeretnék létrehozni, a művészeti kiteljesedésben úttörő lenni. Ez a fajta szemlélet és az anyagok iránti nyitottságom kellett ahhoz, hogy rátaláljak a betonra, mint anyagra, és annak „szürke világában” önmagamra lelhessek. A beton szó hallatán elsőre senki nem gondol művészetre, sokkal inkább építőipari alapanyagra. Nehezen tudtam elképzelni, hogy miként tudom a betont művészeti értékkel felruházni, légiessé tenni, de az ismeretlen mindig vonzó volt számomra, és a lehetetlen szót sem ismerem. A vásznam egyfajta metaforikus tükör, ahol a betonnal az aktuális érzelmeimet, hangulataimat, vízióimat, vagy akár magát a természetet, a Földünk egyes elemeit eleveníthetem meg. Mindezen struktúrák, formák, színek, anyagok együttes fúziója látható a vásznon.

– A „deformitás” (az egészséges egyensúlytól való eltérés) mindenütt jelen van, mindegy, hogy a természet és ember alkotta kapcsolatot vagy a társadalomban betöltött szerepünket, az emberi személyiséget magát vizsgálom. Az esetek többségében palástolva van a valóság. A „maszk”, álarc, melyet mutatunk, láttatunk, nem tükrözi a valóságot, csupán egy idealisztikus képet, amit közvetíteni szeretnénk. Az igazi, valódi „érték” a felszín alatt található, mely se nem csillog, se nem színes, inkább átlagos „szürke”, mégis a legerősebb, legstabilabb „támasz”, amire az életünkben támaszkodhatunk. A csillogás csupán érzéki csalódás, időszakos. A lényeg valójában az, ami mögötte van. Mégis mindenki a tökéletesen csillogó, színekre vágyik, küzd, hajszol, hogy a legtöbb lájkot kapja, hogy mindenhol a legjobb arcát mutassa, de annak felismerése, hogy ez valójában hosszú távon mennyire káros a személyiségünkre, vagy akár az egészségünkre nézve, sajnos még várat magára.

Kiss Tünde Göncz Dalmával készült interjúját teljes egészében a Beton újság februári számában olvashatják.
Fotó: Tamás Pál