A Shiroiya Hotel egy úgynevezett yokan (tradicionális japán fogadó) Maebashi városában, Tokiótól északra. A selyemtermesztésről ismert, gazdag múltú Maebashi fontos szerepet játszott Japán modernizációjában, s közel 300 évig a Shiroiya Hotel támogatta a selyem kereskedelmét és az innovációját. Legfrissebb formájában a Shiroiya Hotel egy 70-es években épült betonépületben működött, de 2008-ban bezárta kapuit. Hogy megakadályozzák a város legrégebbi szállodájának lebontását, 2014-ben indult egy kezdeményezés a XX. századi épületrész helyreállítására és újrahasznosítására, egy revitalizációs projekt részeként.

Az új, két erősen kontrasztos elemből álló Shiroiya Hotel Sou Fujimoto tervei alapján valósult meg. A Budapesten épülő Magyar Zene Házát is jegyző japán építész az eredeti épületet a burkolatok eltávolításával és a nyersbeton felületek megmutatásával újította fel, és művészeti alkotásokkal egészítették ki. Kívül Lawrence Weiner művei fogadják a látogatókat, míg belül az épület Leandro Erlich, Világító csövek című alkotásával kel új életre.

Az „örökség tornya” 17 szobát tartalmaz, amelyek közül sokakat a világ minden tájáról származó, kreatív elmék terveztek. Michele De Lucchi olasz építész és Jasper Morrison brit tervező szobái előszeretettel használják a fát, míg Sou Fujimoto és Leandro Erlich olyan szobákat terveztek, amelyek a projekt más részeinek folytatásaként is tekinthetőek, így Fujimoto a zöldet ötvözi minimalista elemekkel, míg Erlich csövekkel dolgozott a szobákban is. Ezen kívül minden vendégszoba helyi és nemzetközi művészek egyedi alkotásait mutatja be.

Cserjék és fák borítják az organikus szerkezetű halmot, a „Zöld tornyot”, amely a hotel átriumát foglalja magába, célja a természet épületbe integrálása, oldottabb átmeneti tér megteremtésével. A városi domb madáretetőre emlékeztető, fehérre festett felépítményei egyedi hangulatú társalgó helyeket rejtenek.

A szálloda étterme helyben termesztett alapanyagokból készült francia, illetve nyugati ételeket kínál.

Forrás: designboom.com, shiroiya.com

Fotó: Shinya Kigure