Calatrava nem véletlenül közelíti meg szinte líraian a beton témakörét, mivel a tervezés mind esztétikai, mind matematikai részével is tökéletesen tisztában van, köszönhetően annak, hogy építészként szerkezetépítő diplomával is rendelkezik. Sőt, szobrászként is alkot! Ez a három tevékenységi kör nála olyannyira összefonódik, hogy tökéletesen tudja, „mit tud” az a szerkezet, amit megtervez. Ennek a szerkezetnek aztán művészi vetületet is ad azáltal, hogy a végső épület sokkal inkább emlékeztet egy hatalmas szoborra, mint egy funkcionális, átlagos középületre vagy létesítményre. Szakmai hitvallásának szerves része, hogy azért, mert valamit gyakorlatias szempontok alapján terveztek, még nem kell száraznak és unalmasnak lennie. Sokkal inkább úgy kell megjelennie, hogy vonzza a tekintetet és egyfajta vizuális katarzist okozzon a szemlélőnek.

Karrierje kezdetén sok hidat tervezett, ezek közül is az első a Bac de Roda híd, amely Calatrava-hídként lett ismert. Valójában ez volt az első olyan építmény, amely nemzetközi sikert hozott neki. A Barcelonában található hidat az 1992-es nyári olimpiai játékokra való felkészülés során húzták fel 1984–1987 között. A következő híd rögtön az első befejezésének évében kezdett épülni Sevillában, ahol szintén egy 1992-es eseményre készültek, mégpedig a világkiállításra.

Calatrava mindkét nagy nemzetközi eseményen letette a névjegyét egy-egy híddal, a második, az Alamillo híd pedig egyike lett a spanyol építész ikonikus építményeinek. A tervező egy korábbi szobrát, a Futó torzót idéző hídon például szokatlan módon mindössze egyetlen, 58 fokban döntött, 142 méter magas pilon tart 13, stabilitást szolgáló kábelt – ez a dőlésszög sem véletlen, pontosan ilyen meredek a gízai nagy piramis oldala is. Eredetileg Calatrava két teljesen egyforma hidat szeretett volna építeni. Az volt a terve, hogy a másfél kilométerre fekvő Guadalquivir folyóra felhúzzák az Alamillo pontos tükörképét, így a két híd amolyan hatalmas kapu lett volna Észak-Spanyolország felé. A második híd végül anyagi okokból nem valósult meg.

Munkáin egyre láthatóbbá válik, hogy Calatrava legfőbb ihlető forrása a természet és annak formavilága. Egyformán merít az emberi test vagy az állatok vonalaiból, a Gare de Lyon Saint-Exupéry (lyoni TGV vasútállomás) esetében például arról lehetett olvasni, hogy egyesek szerint valamiféle ősállatra, bizonyos elemeiben pedig leginkább egy nagy rájára hasonlít.

Bár a tervezőnek nagyon sok munkáját lehet látni szülőhazájában, sokfelé vannak Calatrava-épületek a világban. Rio de Janeiróban felépült a Museu do Amanhã, vagyis a Jövő Múzeuma, mely egy vízparton álló tudományos tér, és melynek témájához tökéletesen passzol a néhol neofuturisztikusként jellemzett Calatrava stílusa.

A World Trade Center Transportation Hub (képünkön), talán mondani sem kell, New Yorkban épült fel. A 2001-es terrortámadás után közlekedési szempontból is számos dolgot újra kellett gondolni, a tömegközlekedési csomópont tervezésének lehetőségét pedig a spanyol építész nyerte el. A felszínen leginkább egy bálnafarokra emlékeztet a hatalmas állomás, de a föld alatt található csarnok is egészen olyan, mintha egy bálna belsejébe kerületek volna az utazók.

További részleteket itt olvashat.

Fotó: David Garcia/Shuttlestock