hírlevél | 2020. 03. 18.




Mohásbeton: az új szén-dioxid csodafegyver!

A mohát növesztő betonból készülő épületek több ezer fánál is több szén-dioxidot és légszennyezést képesek eltávolítani a környezetükből.


Az Universitat Politècnica de Catalunya kutatói, Antonio Aguado és Ignacio Segura, Sandra Manso vezetésével kifejlesztettek egy „élő betont”, amely mohát, zuzmót és gombákat termeszt, ezáltal változtatja óriási légtisztító „berendezésé” a városi épületeket. A spanyol kutatók által kifejlesztett porózus, savas beton, szinte talajként viselkedik az aszálytűrő növényzet számára.

Az anyagot egy olyan irodaépület prototípusainak a felépítésére használják, amely képes több szén-dioxidot és szennyeződést kivonni a levegőből, mint azt fák ezrei tennék, miközben pedig friss oxigént bocsát ki.

Egy mohával borított pad Londonban 275 fa „munkáját” képes elvégezni, egy egész épület pedig, hasonlóan beborítva, értelemszerűen ennek sokszorosára képes. Ez jó hír lehet azon zsúfolt városok számára, amelyekben nincs hely nagy mennyiségű fa ültetésére.

A függőleges kertek vagyis a zöld falak elképzelése pár évtizede jött divatba, ám eddig meglehetősen kevés épületben hoztak létre ilyesmit, mert a növények és a talaj épülethez történő hozzáerősítéséhez bonyolult szerkezeti tervezésre van szükség. Az „élő beton” a zöld falak koncepcióját új szintre emelheti.

Amellett, hogy ez új módja egy ház felújításának, a beton elnyeli a napsugárzást, segítve az épület belső hőmérsékletének szabályozását. Támasztószerkezetek nélkül a kompozitból készült függőleges kertek egyszerűbbek és olcsóbbak a meglévő homlokzatok beépítéséhez vagy bővítéséhez.

A mediterrán éghajlat számára létrehozott biológiai beton három rétegből áll. A legbelső réteg vízhatlanná teszi az épületet, és megvédi a nedvesség okozta károsodástól. A középső réteg a biológiai, vízelnyelő-réteg, amely támogatja az olyan organizmusok kolonizációját, mint például a moha, a zuzmó és a gombák. A külső réteg fordított vízszigeteléssel rendelkezik, amely lehetővé teszi a víz beszivárgását, de megakadályozza a kijutását.

A növényzet szintén szigeteli az épületet, elősegítve a belső hőmérséklet szabályozását, és tovább csökkentve a légkondicionálók és fűtőberendezések károsanyag-kibocsátását. Jelenleg a biológiai betont az Universitat Politècnica de Catalunya egyetemen és a belgiumi University of Ghent egyetemen tesztelik és szabadalmi bejelentés alatt áll.

Forrás és kép: ReturnToNow

 

  Vissza a hírekhez!

Budapest, 2020. március 18.
Amennyiben kollégái és ismerősei szeretnének feliratkozni hírlevelünkre a www.cembeton.hu/hirlevel honlapon keresztül tehetik ezt meg! | Leiratkozás a hírlevélről

©2024 Minden jog fenntartva - CeMBeton