hírlevél | 2019. 10. 17.




A mozgásé és jótékonyságé volt a főszerep!

Ötödik alkalommal rendezték meg az Együtt Gyermekeinkért Jótékonysági Futóversenyt Szentlőrinc és Királyegyháza települések önkormányzatai valamint a LAFARGE Cement Magyarország Kft. társszervezésében. A szeptember 20-i megmérettetést idén is a Királyegyházi Cementgyár Nyílt Napjával egybekötve tartották.


Az idei évben közel 500 résztvevővel rajtolt el a jótékonysági futóverseny. A nevezők 3, 4 és 11 kilométeres távokon mérhették össze rátermettségüket. A gyár közvetlen közelében élők apraja-nagyja mind a három mezőnyben szép számmal rajtnak állt.

„Jótékonysági futóversenyünk célja, hogy felhívjuk a figyelmet a mozgás és az egészséges életmód fontosságára. Az esemény mindemellett kiváló alkalmat biztosít a környező településekkel való együttműködésre és egy tömegeket megmozgató közösségi program megvalósítására is.” – nyilatkozta Zadravecz Zsófia, a LAFARGE Cement Magyarország Kft. Értékesítési és marketing igazgatója.

A hagyományosan szeptemberben megrendezett futóverseny az iskolakezdés lendületével és egyúttal a közösségi sportolás élményével kívánja hirdetni a mozgásközpontú életmód fontosságát. A felnőtt résztvevők által felajánlott jelképes adományokból befolyt összeget, a szervezők idén is a környék iskoláinak sporteszköz vásárlására fordítják majd. Céljuk, hogy ezzel is sportolásra buzdítsák a jövő nemzedékét.

Az esemény részeként rendezték meg a Királyegyházi Cementgyár hagyományos őszi Nyílt Napját is. A gyárlátogatással egybekötött eseményen a látogatók a cementgyártás folyamata mellett, a Királyegyházi Cementgyárban megvalósuló, közel 2 milliárd forint összértékű, környezetvédelmi beruházás munkálataiba is bepillantást nyerhettek. A gyermekeket légvár, gipszöntés és kisvonat szórakoztatta, amellyel körbe is utazhatták a gyár területét. A gyárbejárás különlegessége a csúszózsalus technológiával épülő, 1000 tonnás betonsiló volt. Az eseménysorozatot egy fotókiállítás is színesítette, amelyen Ágoston Katinka, Kirsch Teréz és Wiesner Zoltán képeit tekinthették meg az érdeklődők a gyárról és a bányáról.

Forrás: LAFARGE

  Vissza a hírekhez!

Budapest, 2019. október 17.
Amennyiben kollégái és ismerősei szeretnének feliratkozni hírlevelünkre a www.cembeton.hu/hirlevel honlapon keresztül tehetik ezt meg! | Leiratkozás a hírlevélről

©2024 Minden jog fenntartva - CeMBeton