hírlevél | 2019. 09. 20.




Beton Arcai 6.0

Hatodik alkalommal rendezték meg a mára már nagy népszerűségnek örvendő Beton Arcai Kiállítást Pécsen, a Nick Galériában. A szeptember 11-én indult tárlat ezúttal is a Szigetmonostori Beton Szimpóziumon készült alkotásokat vonultatja fel.


Az idei évben 2019. július 15-29. között került megrendezésre Szigetmonostor szívében a kéthetes betonművészeti alkotótelep, amelyen 8 művész, szobrász, betonszobrász vett részt és készített alkotásokat a település számára. 2019 globálisan a víz éve, és mivel Szigetmonostor a Duna által közrefogott szigetcsoport része, ezért az idei betonművészeti alkotásokat is a víz motívumai ihlették. Az ország szinte minden pontjáról érkező alkotók mellett idén először egy kanadai művész is meghívást kapott. David Umemoto, Montreálból csatlakozott a táborhoz, részvételével pedig a szervezők egy új hagyományt szeretnének elindítani, amely egyben a művésztelep nemzetközi vizekre való lépését is jelentené, támogatva a hazai és a külföldi művészek közötti kulturális párbeszédek megvalósulását.

A 6. Beton Arcai kiállítás a korábbi évekhez hűen idén is a LAFARGE Cement Magyarország Kft. támogatásával valósult meg, akik a beton, mint értékteremtő anyag szerepére kívánják felhívni a figyelmet. „A művésztelep munkáját több éve támogatjuk és valósítjuk meg közösen a betonszobrok kiállítását. Az idei témaválasztás azért is érdekes, mert a Földön a víz és a beton a két legtöbbet használt alapanyag, és a szobrászok segítségével még hangsúlyosabbá tudtuk tenni e két anyagkör szoros kapcsolatát.” – nyilatkozta Zadravecz Zsófia a LAFARGE Cement Magyarország Kft. Értékesítési és marketing igazgatója.

A kiváló minőségű cement és mészkőliszt nem csupán alapanyagként szolgált, de segítségükkel az alkotók bebizonyíthatták azt is, hogy a beton sokszínű felhasználási módjaival bőven túlmutat az építőipar által megszokott felhasználási kereteken. Az izgalmas tárlat arra is tökéletes alkalmat teremt, hogy átgondoljuk: nem minden az, aminek látszik.

A Beton Arcai 6.0 Kiállítás ünnepélyes átadóval nyitotta meg kapuit az érdeklődők előtt, akik szeptember 11-től egészen október 13-ig látogathatják a Nick Art&Design Galériában Pécsen, a Király utca 1. szám alatt, a Galéria nyitvatartási idejében. 

Az idei év alkotói, kiállítói:  David Umemoto (Kanada), Dobolán Judit, Fekete Lilla, Kuti László, Mindák Gergely, Szilágyi Csilla, Varga Tibor, Veres Balázs 

A kiállítást Kertészfi Ágnes, üvegtervező nyitotta meg.

Forrás: https://www.lafarge.hu/files/19-09-09-sajtokozlemeny-beton-arcai-6-03.pdf

  Vissza a hírekhez!

Budapest, 2019. szeptember 20.
Amennyiben kollégái és ismerősei szeretnének feliratkozni hírlevelünkre a www.cembeton.hu/hirlevel honlapon keresztül tehetik ezt meg! | Leiratkozás a hírlevélről

©2019 Minden jog fenntartva - CeMBeton