hírlevél | 2019. 05. 20.




MAGYAR VÁLLALATOK 2030 konferencia

A budapesti Duna Palota adott otthont a hazai vállalkozások, lehetséges jövőjébe tekintő, 400 fős konferenciájának, amelyen neves szakemberek fogalmazták meg véleményüket arról, hogy mi minden áll cégük sikerének hátterében.


A sikeres vállalatok nem rendszerszerűek, az eredményekhez egyedi stratégiák szükségesek, ám akad néhány olyan általánosítható elem, amely a legtöbb jól működő vállalatnál megtalálható – így foglalható össze az április 15-én megtartott Magyar Vállalatok 2030 – Túl a selejtezőn című konferencia előadásainak, panelbeszélgetéseinek lényege.

A rendezvény első felében olyan évtizedek óta működő magyar vállalkozások vezetőit hallgathatták meg a résztvevők, amely cégek sikere ma is töretlen. Létezik-e olyan „receptúra”, amely meghatározza egy vállalkozás sikerét? Erre adtak választ az előadók saját tapasztalataik alapján.

Varga Zoltán (befektető, tulajdonos, Centrál Médiacsoport) régiós tapasztalatai alapján elmondta, hogy az ország leszakadt a lengyel, a cseh, vagy a szlovén szereplőkhöz képest. Az üzletember elsősorban az etikában és a tudatos gondolkodásmódban látja a különbséget, továbbá hozzátette: másként zajlott a térségben a privatizáció is. Itthon a multik beengedésével hamar kompakt tudásbázist szereztük, miközben eladtuk a piacainkat. Kifejtette, hogy a sikeres hazai vállalkozások alapja a kiváló iskolarendszer.

Raskó György (agrárvállalkozó, Lajoskomáromi Mezőgazdasági Holding résztulajdonosa) üzleti modellje szerint: légy maximálisan tisztességes, és ne csak annak tűnj! Emellett fontosnak tartja a nemzeti elhivatottságot is. Kiemelte továbbá az innovációt és a fegyelmet, mint a vállalkozások fontos alappilléreit.

Vinnai Balázs (tulajdonos, W.UP) a digitalizáció fontosságára hívta fel a figyelmet. Meglátása szerint 2030-ra az üzleti tevékenységek 49%-a el fog tűnni. Megfogalmazta, hogy az oktatás az egyik legfontosabb terület, amely az európai digitalizáció világában versenyképessé tehet bennünket. Magyarország egyébként a világon az  ötödik helyen áll a legnívósabb informatikusokat tekintve.

Vajda Attila (tulajdonos, Vajda Papír) is sok kudarc után épített sikeres vállalkozást. Az ő receptje szerint mindig tudni kell, hogy mit szeretnénk megvalósítani, és integrálni kell a külföldön szerzett tudást, illetve ha hosszútávon gondolkodunk, akkor előre meg kell alapozni a cégvezetésben lezajló generációváltás feltételeit.

Zettwitz Sándor (tulajdonos, 77 Elektronika) szintén az innovációban látja a hosszú távú működés erejét. 740 alkalmazottja közül 110 fő a kutatás-fejlesztés területén dolgozik, hogy cégük versenyképességét biztos alapokon tudhassák.

Zombori Attila (tulajdonos, UNIX Autó) jelenleg 4000 főt foglalkoztat, és 160 üzlettel van jelen az autóalkatrész kereskedelem piacán. Szerinte a siker kulcsa az újdonságok használatában, a produktív, rendszer szintű működésben és a „jó csapatban” rejlik. Megemlítette, hogy veszélyesnek tartja a különböző pályázatok segítségével működtetett vállalkozásokat, hiszen gyakran ezek eredeti céljukat elvesztve nem tudnak jól működni. Kiemelte továbbá a K+F szerepét, a kudarctűrést, és hangsúlyozta a munka-család-egészség egyensúlyát.

Fülöp Szabolcs (ügyvezető, Trans-Sped Kft.) hite szerint a tisztességes működés, a strukturált menedzsment és a folyamatos fejlődés viszi előre a vállalkozását. Leszögezte, hogy a tőke eszköz, nem pedig cél egy vállalat életében.

Majoros Béla (vezérigazgató, Csaba Metál Zrt.) is az etikai alapok fontosságát hangsúlyozta, illetve azt, hogy mindenki csak abban tud sikeres lenni, amit valóban szeret is csinálni.

Forrás: CeMBeton

  Vissza a hírekhez!

Budapest, 2019. május 20.
Amennyiben kollégái és ismerősei szeretnének feliratkozni hírlevelünkre a www.cembeton.hu/hirlevel honlapon keresztül tehetik ezt meg! | Leiratkozás a hírlevélről

©2024 Minden jog fenntartva - CeMBeton