hírlevél | 2019. 03. 13.




Elhunyt Dr. Mihócs Ferenc

Megrendülten értesültünk róla, hogy életének 87. évében, 2019. február 7-én elhunyt Dr. Mihócs Ferenc.


Dr. Mihócs Ferenc szakmai tapasztalatára, tudására és elhivatottságára az egész szakma számíthatott, építhetett. Szorgalmával, valamint a szakmába vetett hitével megalapozta a magyar cementipar létét, működését, fejlődését. Tudása egészen kivételes volt, amely számtalanszor segítette iparágunkat krízishelyzetekben, kollégáit pedig a komoly döntések meghozatalában.

Csak hogy néhány állomást megemlítsünk életéből: 1956-ban szerzett villamosmérnöki diplomát a Moszkvai Egyetemen, majd a Műszaki Egyetemen tanársegédként tevékenykedett. 1974 -ben megkapta a Szilikátiparért Egyesületi Emlékérem aranyfokozatát a Cement Szakosztály részéről.

A Cementvilágnak adott interjújában úgy nyilatkozott, hogy élete egyik legkockázatosabb feladata a beremendi öreg cementgyár mésztermelésre való átállítása volt. Ahhoz, hogy beindulhasson a termelés, személyes felelősséget vállalt a gyárban folyó munkálatokért, sőt, a dolgozók testi épségéért – ez nem kis teher lehetett, amelyet azonban Ő hittel vállalt. Nem hiába bízott a megálmodott sikerben: neki köszönhető az új beremendi mészgyár. 1981-ben egy modern üzem kezdte meg működését. 1991-es nyugdíjazása után sem távolodott el a szakmától. A Magyar Cementipari Szövetség Műszaki bizottságának titkári feladatait egészen 2007-ig látta el. Reisz Lajossal és Koltai Imrével karöltve, a magyar cementipar történetét 1963-tól feldolgozó könyvet jelentettek meg.

  Vissza a hírekhez!

Budapest, 2019. március 13.
Amennyiben kollégái és ismerősei szeretnének feliratkozni hírlevelünkre a www.cembeton.hu/hirlevel honlapon keresztül tehetik ezt meg! | Leiratkozás a hírlevélről

©2024 Minden jog fenntartva - CeMBeton