hírlevél | 2018. 07. 24.




Magyar hallgatók sikere az európai tervpályázaton

A litván Kemeri Nemzeti Parkra kiírt nemzetközi tervpályázaton Salamin Fanni és Szántó Hunor (a BME Építészmérnöki Kar, Középülettervezési Tanszékének komplexező hallgatói) közös tervükkel III. díjat nyertek, amely egyben a legjobb építészhallgatói tervnek is bizonyult.


A karon napirenden van a megújulás szükségességének gondolata, de ahogy minden nagy létszámú és nagy múltú intézmény esetében lenni szokott, a reform folyamatok lassan, számos egyeztetésen keresztül jutnak el a közösség által támogatott konkrét lépésekig. Azonban a rendszerszintű átalakítások mellett, azoktól kicsit függetlenül, a mindennapokban is folyamatosan keresik a napi megújulásuk apró, megvalósítható lépéseit.

Napjainkban érzékelhetően nő az igény a nemzetközi kapcsolatok erősítésére, a nemzetközi szakmai közösségben való jelenlétre. Így alakult ki az gyakorlat, hogy évközi tervezési „zh” feladatnak kisebb léptékű, aktuális nemzetközi tervpályázatok programját kapják a hallgatók. 

A feladatot csoportban végzik a hallgatók és a prezentáción a tanárokkal közös beszélgetés zárja az alkalmat. A legjobb tervet készítőket pedig a tanszék támogatja a valós pályázaton való indulásban is. A támogatás a pályázati nevezési díj átvállalásán túl konzultációs lehetőséget is jelent.

Az első ilyen „zh-pályázat” egyből sikert hozott. 2015-ben a nemzetközi Yeats emlékévhez kötődően kiírt tervpályázaton a tanszék hallgatói, Baráth Éva, Ferenczi Nóra és Fodor Zita, I. díjat nyertek hallgatói kategóriában.

2018-ban a portugál Atalaia Magra romjainak revitalizációjára, valamint a litván Kemeri park látogatóútvonalára kiírt pályázatokkal foglalkoztak. Az elsőnél a tanszék két csapat munkájának támogatásáról döntött (Nagy Petra-Kiss Dávid és Godinek Edit-Mihály Mirtill-Petróczki Ádám-Treszkai Anett közös pályamunkáját választva). A második téma esetében Salamin Fanni-Szántó Hunor, később III. helyezést elért pályázatának a benyújtását támogatta az egyetem. A velük készült interjú itt olvasható.

forrás: epiteszforum.hu

  Vissza a hírekhez!

Budapest, 2018. július 24.
Amennyiben kollégái és ismerősei szeretnének feliratkozni hírlevelünkre a www.cembeton.hu/hirlevel honlapon keresztül tehetik ezt meg! | Leiratkozás a hírlevélről

©2018 Minden jog fenntartva - CeMBeton