hírlevél | 2016. 12. 16.




A Mapei idén is megtalálta a Mesterek Mesterét

A kimagasló építőipari szakmunka elismeréséért járó „Mesterek Mestere” díjat idén második alkalommal adta át a Mapei. Vancsó László, burkoló különleges megoldásaival érdemelte ki a megtisztelő címet.


 

A 2016-os év Magyarországi Mesterek Mestere már 31 éve tevékenykedik a szakmában. A zsűri a szakmai szempontok mellett azt is figyelembe veszi, hogy a pályázó munkájával, alkotásaival és hozzáállásával mennyire lehet a szakma példaképe. A nyertes pályázó, Vancsó László elmondása szerint nagyon szereti szakmáját, hiszen úgy tartja, hogy kreativitással bármit meg lehet valósítani, amit kigondol az ember.

A Mapei által 2015-ben alapított díj célja, hogy elismerje a kiemelkedő színvonalon tevékenykedő építőipari szakemberek munkáját és javítsa társadalmi elfogadottságukat. A díjra idén 18 érvényes pályázat érkezett, köztük egy a határon túlról, Szabadkáról. A „Mesterek Mestere” díjról és a nyertes munkásságáról ide kattintva bővebben olvashat.

 

  Vissza a hírekhez!

Budapest, 2016. december 16.
Amennyiben kollégái és ismerősei szeretnének feliratkozni hírlevelünkre a www.cembeton.hu/hirlevel honlapon keresztül tehetik ezt meg! | Leiratkozás a hírlevélről

©2024 Minden jog fenntartva - CeMBeton